„A Hamasz nem akar két államot. Elveti a két állam tervét, mert csak egyetlen államot akar, a palesztin államot, méghozzá Izrael helyén. A Hamasz egy tömeggyilkos terrorszervezet, amely Irán támogatásával Izrael elpusztítására esküdött fel, és mindent ennek vet alá. A gázai övezetben élő palesztinok nem akarnak Izraellel békésen egymás mellett élni. Izrael nélkül akarnak élni. Hogy ezt nem tehetik meg, már az is »jogsérelem« nekik.
Ez a példátlan mészárlás, amit a Hamasz végrehajtott, intő jel Izraelnek örök időkre, hogy egyetlen pillanatig sem ringathatja magát abban az illúzióban, hogy ha támogatja az ott élő palesztinokat, biztosítja az emberi jogokat, oktatást ad, egészségügyet, megélhetést, akkor a palesztinok megenyhülnek velük szemben, és feladják gyilkos terveiket. Ez naivitás volt, ez soha nem fog megvalósulni. A liberális szép lelkek, akik ezt erőltették, nem ismerik a valóságot. Az ENSZ, az EU, Soros és mások, a világon egyedülálló módon egy terrorista nemzetfélét támogatnak, amely a szomszédos országot akarja elpusztítani. Létezésének célja, a zsidók megsemmisítése. A Hamasz annak reményében hajtotta végre ezt a támadást, hogy az Izraelben élő arabok és a világ minden részén élő muszlimok isteni beavatkozásnak és jelnek tekintik a sikeres támadást, és mindenhol egyszerre fellázadnak Izrael és szövetségeseik ellen.
A Hamasz és a palesztinok jogaiért tüntetők nincsenek tisztában a valósággal, hogy nem Izrael korlátozza a palesztinok emberi jogait, hanem a Gázát megszállva tartó Hamasz. A Hamasz használja őket élő pajzsként, s akarja azt, hogy Izrael minél több palesztin civilt megöljön, hogy ezzel démonizálhassa Izraelt és az egész világot a zsidó állam ellen uszítsa. A Hamasz tartja vissza őket, hogy ne hagyják el Gázát, ahova jön az ellentámadás. A civilek közé bújnak el, a kórházakban és az iskolákban tartják maguk elé a gyerekeket, a betegeket és a nőket, hogy öljék meg őket az izraeliek, ők pedig ordítozva hordozhassák a holttesteiket körbe. A Hamasz az, amely megakadályozza Gázában a normális emberi életet. Terrorizálják mindazokat a palesztinokat, akik kiegyezéspártiak, nem akarnak ölni.